Mostanában a cégvezetők arra panaszkodnak a leggyakrabban, hogy nem találnak igazán jó, megfelelő embert a cégükbe. Sőt, egyre inkább úgy tűnik nekik, hogy hiába is keresnek.
Azok, akik jelentkeznek az álláshirdetéseikre, csak a magas fizetést, a juttatásokat és a extrákatakarják, de ezeket aztán villámgyorsan.
„Hja, kérem, ilyen ez a bizonyos Y generáció! A mai fiatalok el vannak kényeztetve, és ezért nagyon nehéz szót érteni velük… Nem képesek megérteni, hogy nincs honnan, nincs miből többet adni…” Nagyjából ilyeneket gondolnak sokan azok közül, akik állást hirdetnek manapság.
De vajon igazuk van-e? Hát lássuk csak!
Mi az, amit nekünk biztosítani kell, ha azt akarjuk, hogy a legszuperebb jelöltek jelentkezzenek hozzánk?
A megoldás kulcsa abban a mozzanatban rejlik, ami a folyamat elején van.
Konkrétabban: ha az álláshirdetés megírásakor azzal az érzéssel vágunk neki, hogy itt elsősorban nekünk kell adni, akkor vajon kiket fogunk bevonzani vele?
Hát persze, hogy azokat, akik mindenekelőtt csak kapni akarnak: olyan jelölteket, akiknél nincs meg az elvárt felelősségvállalás, a motiváció és a lojalitás, hanem kizárólag a pénzt akarják.
Mégis, hogyan szoktunk eljárni túlságosan is gyakran? Gyakoroljunk most egy kis önkritikát!
Csábítani próbálunk a hirdetéssel, és ígérgetni kezdünk a szövegben. „Szoros együttműködés, gondoskodó vezetés, előrelépési lehetőségek…”
Ilyeneket és hasonlókat írunk, ami nagyon szép, ha igaz (és sokszor sajnos leírják akkor is, ha nem az, és korántsem támogató a vezetés), csakhogy több mint kockázatos: egyenesen öngól lehet ezzel kezdeni!
De miért is ne csábítgassunk mindjárt az elején? Hiszen sokszor mondjuk: az álláshirdetés is egyfajta „reklám”, amivel a munkát próbáljuk „eladni”, és a cégünket az álláshirdetés által is képviseljük a nagyközönség, az egész világ felé.
Nézzük az alapokat!
A jó reklám mindig a célközönséget igyekszik eltalálni. Nem „mindenkinek” való, hanem csakis a célpiacnak. Hogy mindjárt egy személyes példát említsek erre: nekem például hiába is mutogatnak húst, mert nyers vegán étrendet követek. Másnak pedig éppen ezt nem lehetne egykönnyen eladni, amire viszont én vagyok fogékony. Célközönség kérdése, hogy milyen is lesz adott esetben az igazán jó üzenet!
Nagyon fontos tehát tudni, hogy az a célközönség, amelyhez beszélünk, mit is keres. Ezért az alapkérdés, amiből ki kell indulni, a következő lesz:
Kit szeretnénk megcélozni az álláshirdetéssel?
Ha olyanokat írunk a hirdetésbe, hogy mi mindent kaphat az illető a mi cégünktől, akkor csakis a kapni szeretők fognak hozzánk jönni. Ilyenkor aztán ne csodálkozzunk azon, ha a jelölt eszerint is fog viselkedni, miután felvettük, és már másnap fizetésemelést kér, reklamál és követelőzik az újdonsült alkalmazott.
Még olyan helyzet is van, hogy a munkatársak csak kérnek, pedig tudják, hogy a cég veszteségekkel küzd. De nem érdekli őket, mert a médiából csak a magas fizetésekről szóló híradások folynak, naphosszat erről megy a kommunikáció, és iszonyú nagy a nyomás, hogy a fizetéseket meg „kell” emelni.
Ilyenkor aztán még az is előfordul, hogy a zöldfülű kezdő egyből a fölötte levő bérkategória fizetését éri el, és a visszás helyzetből már kerekedik is a nagy (és nem is indokolatlan!) zúgolódás a cégben… Egészen addig menően, hogy a régi, bevált emberek inkább elmennek máshova dolgozni, ha egyszer ilyen lehetőségek vannak manapság az anyagi megbecsülésre!
Biztosan láttad Te is: erről cikkezik a sajtó. „Kérhetsz, amennyit akarsz. Ne szégyellj egyből hatalmas fizetést kérni!” És bizony a jelöltek egyből odateszik az igényt az asztalra, és másfélszer-kétszer többet kérnek, mint amennyit egyáltalán ki tudnak termelni a cégben dolgozva. Na de stop!
Ne higgyük el ezt a sajtópropagandát!
Ha nem csak néhanapján, hanem állandóan foglalkozunk, törődünk a személyzeti kérdéssel, ahogyan az elő van írva, akkor 100%-os biztonsággal kijelenthető: bár ez a követelőző hozzáállás a jellemző általában véve a jelöltekre, de korántsem minden emberre jellemző. Nekünk pedig nem az átlag, a „mindenki” kell, hanem a kivételek!
Tapasztalati tény a saját cégünk gyakorlatában: napi szinten veszünk fel olyan embereket, akiket a munka érdekel, és akik hasznosak akarnak lenni. Akik bizonyítani szeretnének valahol, és akik felelősséget szeretnének vállalni. Olyanokat, akik szeretnének adni a közösségnek, a csapatnak egy olyan munkahelyen, ahol megbecsülik őket. Ezek az emberek úgy gondolják, hogy vannak más fontos dolgok is az életben a pénz mellett.
Nem mese ez (bár persze ritkább, mint a követelőzés), hanem a mindennapi valóság. De hát a jó dolgok mindig ritkák, és meg kell dolgozni kell értük – az álláshirdetéssel, a toborzással is.
Egy példa. Közvetítettünk már ki olyan jelöltet, aki 10 év után hagyta el a régi munkahelyét. De miért? Nem a pénzért, mert az új helyen egy fillérrel se keres többet. Hanem azért, mert úgy érezte, hogy a régi helyén nem becsülik meg eléggé. És bizony vannak olyanok, akiket nem csak a pénz, hanem a feladat, a kihívás és a megbecsülés is érdekel.
Ezek a jó jelöltek nincsenek sokan. De nekünk őket kell megtalálnunk!
Hogyan tehetjük ezt meg?
Nos, ha olyanokat akarsz vonzani, akiket a munka érdekel, és akik kihívásokat is keresnek, akkor szólítsd meg a hirdetéseddel egyből azokat, akik adni szeretnek.
A gyakorlatban: a hirdetésed ne csak arról szóljon, hogy mit fog a jelölt kapni, hanem a feladatokról is. Tudod, az erdészek is a madarak füttyét fütyülik, és odasereglenek hozzájuk azok a madarak, akiket hívnak. Ha Te csak a gyors előrelépés, a karrier és a magas fizetések nótáját fütyülöd, arra olyan „jómadarak” szállnak majd oda, akik kapni akarnak, de nem gondolják azt, hogy ezért adni is kellene.
A tettre kész emberekért más dallamot kell fújnod, és ha a jelenlegi hirdetéseidre nem ilyen emberek jönnek, akkor azt a hirdetést ellenőriz(tet)ned kell.
Ha nem tudod, hogyan fogj hozzá, vagy némi gyakorlati segítséget szeretnél ehhez, akkor nyugodtan fordulj hozzánk segítségért ide kattintva!
