Az elmúlt hetekben egy számomra eddig teljesen ismeretlen területről szereztem tapasztalatot és információkat az alkalmazottak hozzáállásáról, ez pedig a kórházak világa. Élesben néztem meg a magyar egészségügy helyzetét, mert egy közeli hozzátartozóm balesetet szenvedett. Miket tapasztaltam, és miért érdekes ez egy cégvezetőnek? Kiderül a továbbiakban.
Az első sokk a kórházban
A baleset után a mentőre fél órát vártunk, aztán bevittek minket egy kórház baleseti ügyeletére, ahol egymás hegyén-hátán voltak a betegek, tömegesen, és mindenki sürgős eset. Hozzátartozóm a folyósón feküdt, csupa vér volt, amikor végre a vizsgálatra betolták, a hánytálért nekem kellett rohannom, mert más ezzel nem foglalkozott. Az orvosunk egy udvarias, konzervatív ember volt, szimpatikus. Viszont a személyzet stílusa olyan tenyérbemászó és közönyös volt, hogy azon csodálkoztam, az orvos hogyhogy nem osztotta ki őket ott előttem. A traumatológia várójában pedig olyan kosz volt, hogy a zsebkendő, amivel letöröltem a széket, tiszta fekete lett.
Végtelenül kedvetlenek voltak a nővérkék, komorak az orvosok. A kórház hangulatától az ember életkedve is elment, az ebédről pedig ne is beszéljünk inkább. Biztosan te is találkoztál már a kórházi koszttal. Az járt a fejemben, hogy lehet itt egyáltalán gyógyulni? Megállapítottam, hogy ez az, amiről annyit cikkeznek a sajtóban, ez a magyar egészségügy helyzete. Próbáltam nem felháborodni, és egész jól ment. Elfogadtam, hogy ez van.
De akkor jött csak a meglepetés
Aztán egy héttel később egy másik kórházba helyeztek át minket. A Szent Imre egy újabb, korszerűbb kórház, egész más érzés belépni. Az előző kórházban a folyóson egy vécé volt egy egész folyósónyi betegnek, látogatónak, bárkinek. Itt tisztaság fogadott, ami nem függ attól, hogy új vagy régi az épület, ez csak a személyzeten múlik.
Az új kórházban már a felvételnél odajött egy orvos, akitől lehetett kérdezni. De másnap reggel jött a nagy meglepetés, ahogy sétáltam a folyóson, a betegszobából nagy hangzavart hallottam kiszűrődni. Beléptem, és megláttam a zaj forrását: két nővér beszélgetett a betegekkel, vicceltek velük, nevetés volt. Az egyik nővér bemutatkozott és elmondta, hogy ő fogja beadni az injekciókat. Megmutatta, mit hol találunk, a folyósóra kiérve egy szekrényhez vezetett, amiben régi orvosi eszközök voltak. A nővér büszkén elmesélte, hogy itt megalapították a saját múzeumukat, már egy jó adag régi, ma már nem használatos orvosi eszközt gyűjtöttek bele, és a látogatókat is bevonják a minimúzeum fejlesztésébe.
Ezután a kezelőorvos 1 óra hosszán keresztül beszélgetett velünk, bármit lehetett tőle kérdezni. A betegek azt mondták, már önmagában az terápia, hogy vele részletesen megbeszélhetik a helyzetet. És tényleg azután is minden nap a szobában töltött egy-másfél órát, hogy beszélgessen a betegeivel. Törődést, gondoskodást kaptunk tőle, így sokkal kevésbé éreztük magunkat kiszolgáltatottnak.
Akkor arra gondoltam, lehet, hogy mégsem olyan szörnyű a magyar egészségügy helyzete?
Lehet, hogy nem szabad általánosítani?
Min múlik a tisztaság? Min múlik a törődés? Nem az épületen, hanem, egy-egy orvoson, egy nővéren vagy betegszállítón.
Az első kórházban az orvos kezelés közben a saját kollégáit szidta és panaszkodott nekünk, ahelyett, hogy az általa kezelt emberre lett volna kíváncsi. A betegszállító egyszerűen megrántotta a vállát, amikor a hirtelen fel-leborítás miatt a beteg lehányta magát. Majd valaki rendbe teszi, de biztos nem ő.
A második kórházban tapasztaltak alapján biztos vagyok benne, hogy ha még tovább tudtam volna kutakodni, találtam volna egy vezetőt, aki a nővéreket biztatja abban, hogy viccelődjenek a betegekkel és múzeumot alapítsanak, az orvosokat támogatja abban, hogy szánjanak időt a személyes törődésre. Szemmel láthatólag volt egy kultúrája annak, hogy hogyan bánnak a betegekkel. Sok nővérrel és orvossal találkoztunk, mind különböző személyiségek, valaki vicces és valaki komoly, de az alapvető pozitív hozzáállásuk megegyezett.
A különbség az ember
A munkához való hozzáállás határozza meg, hogy mi az az eredmény, ami kijön a végén. Nem a külső körülmények. Az egyetlen megoldás – bárhol, ahol emberek dolgoznak, hogy igazi csapatot építünk, olyan munkatársakból, akik hajlandóak és képesek elvégezni a munkát. Akik elkötelezettek és szívvel-lélekkel dolgoznak.
Ha a vezető talál olyan embereket, akikben megvan a szándék a munkavégzésre, akkor a következő vízválasztó kérdés, hogy a személyzet mennyire van megbecsülve. Ez nem pénz kérdése, hiszen a két kórház is ugyanolyan közalkalmazotti bértábla alapján fizeti a dolgozóit.
Ki tudunk alakítani egy céges kultúrát? Érdemes, mert ez a belső hozzáállás egyértelműen látszik kifelé is, azaz ügyfeleink érzik ezt.
A Szent Imrében a betegek arról beszélgettek egymás között, hogy mennyire fantasztikus ez a kórház. Az ott dolgozók a jelenlegi munkaerőhiány és rossz egészségügyi helyzet ellenére is elérték, hogy jó hírük legyen, és őket válasszák az emberek. Érd el Te is ezt a cégeddel, valósítsd meg a csapatoddal!
