Eddig is hömpölygött a médiából a munkaerőhiányról szóló cikkek folyama. Viszont most, hogy beállítottam a Google értesítőjét a témában, számszerűen is látom, hogy naponta 2-3 cikk jelenik meg munkaerőhiány főcímmel. Az egyik legutóbbi például a hvg írása. Te is olvasod ezeket a cikkeket?
Furcsa dolgot fogok írni. A munkaerő piaci válság mesterségesen generált jelenség.
Mi történt az utóbbi években a munkaerő piacon?
A minimálbért 2017-ben jelentősen emelték, majd 2018-ban szintén adtak hozzá. Mit eredményez ez? Járulékokkal együtt még kevés emelés is terheket ró a vállalkozók vállára. Cégen belül pedig a különböző kvalifikációk, posztok között eltűnik a bérkülönbség. Az új, képzetlen munkatársak is olyan jól keresnek, mint pár éve a középvezetők. Az alkalmazottak nagy része el is várja a “bérrendezést”. Mert ha nem, akkor odébb állnak. Pályakezdő fiatalok, különösebb szakképesítés nélkül olyan bért kérnek, amit egyszerűen nem termelnek meg.
A gazdasági válság idején az árakkal mentek lefelé a cégek, amíg bele nem haltak. Most a bérekkel mennek felfelé, folyik a ki bír többet adni játék.
Ehhez a helyzethez jön még hozzá a média által felerősített üzenet: “nincs ember, munkaerőhiány van, bérrobbanás történt”.
Ezzel szemben, mit látok személyzetfelvételi specialistaként a gyakorlatban?
Én, aki naponta foglalkozom az ügyfeleimen keresztül a munkaerő kérdésével, határozottan kijelentem, hogy még mindig találunk olyan munkavállalót, aki nem csak anyagi javakat akar, hanem dolgozni is.
Persze, mindenki szeretne jó fizetést. És ha munkavállalóként eldönthetem, hogy 150 vagy 350 ezer Ft-ért dolgozom ugyanannyit, akkor jogos, ha a nagyobb fizetést választom.
Akkor miből adódik a munkaerő éhség?
Abból, hogy rés van a pajzson. Abból, hogy nem elégedettek az emberek a munkahelyeikkel. És itt a pénzen kívül a munkahelyi légkörről, a vezetési stílusról, a munkamorálról van szó. Ha kereskedelmi fogalommal élünk, akkor az ár/érték arány nincs rendben számukra.
A kérdés az, hogy a vezető mennyire tudja megtartani a jó embereket? Mennyire tudjuk megvédeni őket az alacsony motivációjú, támadó, kritikus emberektől? Mennyire tudatjuk a munkatársakkal, hogy hasznosak és fontosak számunkra? Mennyire tudjuk őket partnerként kezelni? Mennyire a tekintélyre támaszkodunk motiválás és empátia helyett?
Ma az embereknek zűrzavar van a fejükben, vezetőkre van szükségük. Egy olyan személyre, akire számíthatnak, akire felnézhetnek, akiről tanulhatnak, akivel együtt lehet dolgozni. Vezetőként az a feladatunk, hogy olyan cégeket hozzunk létre, ahonnan az emberek nem akarnak elmenni, hanem természetes az, hogy jól dolgoznak, jól bánnak egymással, hozzák a legjobb formájukat. Ahol van felelősségük, ami nem egyenlő a hibáztatással.
Merőben más vezetési kultúra kell, mint a jól megszokott hierarchia. A szocialista tekintélyelvűséget fel kell számolni, ma a munkavállalók ezt nem tolerálják. Ne érts félre, nem a bratyizásra vagy a fizetés megduplázására van szükség. Amellett, hogy a fizetés fontos, egy olyan helyen, ahol számítanak a munkavállalók emberként és munkatársként, ott maradnak akkor is, ha más többet ajánl. Akinek pedig a hűsége csak a fizetésen múlik, az zsoldos. Nem a mi emberünk, soha nem is volt a miénk.
A jó hír, hogy ha hajlandó vagy a változásra, könnyű átállítani a fogaskerekeket. Utána pedig barátságosabb, stabil csapatod lesz, akikre valóban számíthatsz.
Ha elsőre nem tudod, hogyan indulj el az úton, hogyan változtass, akkor érdemes meghallgatnod A jó vezetés művészete tréninget.
